
A ráncfeltöltés nem egy újszerű technika. Már az 1980-as években is végeztek injekciós kezeléseket a ráncok feltöltésére. Az első a kollagéninjekció volt, amit nagyon sokáig használtak ráncfeltöltő anyagként. Ennek a hátránya az volt, hogy hatása csupán 6 hétig volt látható, ezért nagyon gyakran kellett ismételni.
Az arc bőrének ráncosodása az életkor előrehaladásával jelenik meg, ez egyénenként időben és mértékben változik. Az öregedés mellett a ráncképződést még erősíti a túlzott napozás, a szolárium használata, a fogyókúra és az egyes betegségek.
Ráncfeltöltés olyan esetekben javasolt, amikor a páciens kéri hogy az arcán kisebb-nagyobb ráncvonalakat, besüppedéseket kezeljenek.
A hyaluronsav az emberi testnek egy természetes alkotórésze, amely megköti a vizet, hidratál és feltölti a bőrt.
A ráncfeltöltés
olyan injekciós technika, melynek során egy
vékony
tű segítségével hyaluronsavat
juttatnak be a
bőrbe. Ettől a ráncok kisimulnak, a vonások
lágyabbá
válnak és az ajak teltebb lesz.
A leggyakrabban feltöltött
területek a szemöldök
közötti ráncok,
az orrtól az ajakig futó ránc, a
száj és
szem körüli ráncok.
Elsősorban azoknak,
akiknek az évek során az arcbőrük
veszített
a feszességéből és az arcbőr
megereszkedett.
Továbbá:
ha az arcon illetve a száj körül található ráncoktól szeretne megszabadulni,
ha olyan bemélyedett heg található az arcán amit korrigálni szeretne,
ha teltebb és kifejezettebb kontúrral rendelkező ajakra vágyik.
Hogyan
történik
a ráncfeltöltés?
Az arcon található ráncok megfelelő helyeire egy injekció segítségével hyaluronsavat juttatnak a bőrbe.
A beavatkozás nem igényel a páciens részéről sem előkészületet, sem a kezelése után hosszas orvosi megfigyelést, esetleg bennfekvést. Egy rövid megfigyelés után a páciens hazamehet, persze a kontroll időpontját az orvos határozza meg.
Mire érdemes
odafigyelni?
A beavatkozás nagyon egyszerű, de nem teljesen kockázatmentes, ezért a kezelést mindenképpen olyan orvos végezze, aki rendelkezik a szükséges képesítésekkel.
A várható
eredmények a ráncfeltöltés
után:
a ráncok mélységét kisimítja, feltölti és csökkenti,
az ajkakat megnagyobbítja és határozottabbá teszi a kontúrját,
feltölti a pattanások által okozott hegeket,
az orrtól az ajakig futó ráncok mélységét csökkenti és feltölti.
A ráncfeltöltés általában nem igényel 30 percnél hosszabb időt.
©
Minden jog
fenntartva!
Adatvédelmi nyilatkozat:
A honlapon
hirdetések jelennek meg, melyeken keresztül
érdeklődés
esetén bizonyos adatokat gyűjthetnek a
felhasználóról.
Bővebben olvasson a Google
adatvédelmi irányelvekről.